Dorka (14) pályaműve

Környezetvédelem? Csapból is ez folyik! Mit tudok én tenni? Ja, plakátot készítek, ha kell, természetórára, mert ez a feladat. Jelentkezem órán, ha környezetvédelemről kérdeznek, mert ezt várják el tőlem. Aztán? Aztán elfelejtek mindent. Aztán? Aztán történik valami, amitől megváltozik az ember véleménye.

Ez a nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Reggel kapkodás, nehogy elkéssek az iskolából, az órák csigalassan vánszorognak, mintha soha nem akarna az óra fél kettőt mutatni. Aztán végre a megváltó csengőszó, indulás haza.

Álmosan, kiégve ballagok hazafelé. Egy elhagyott, szeméttel teli telek mellett haladok el mindennap. Utálom! Büdös is, koszos is. Lépteim ilyenkor mindig szaporábban szedem, hogy minél előbb túljussak rajta.

Ma azonban megmozdult valami a fűben. Óvatosan odanézek. Jaj, csak ne valami csúszómászó legyen! Egy cinege. Valahogy egy műanyag zacskóba keveredett, csak az egyik lába és a feje volt szabad. Nézzük egymást. Látom apró gombszemeiben a félelmet, a gyanakvást, a kétségbeesést. Körülnézek. Sehol senki. Közelebb lépek. A kis cinege egy utolsó erőfeszítéssel még megpróbálja lerázni magáról a nejlonzacskó fojtogató szorítását, de nem sikerül. Kinyújtom a kezem felé, és óvatosan lefejtem testéről a műanyag zacskót. Érzem apró, pici szíve heves dobbanásait, amely egy ritmust dobol az én zakatoló szívemmel. Leteszem a földre. Riadtan, kérdően néz rám, tiszta, ezer csillagként ragyogó szemével.

Indulok hazafelé. Ezer gondolat, kérdés kavarog a fejemben. Érzem, hogy valami belül összetört és ezer darabra hullott.

Hazaérve aztán ez a törés kezdi a szívemet szétfeszíteni, és gyengéden húz, tuszkol vissza az elhagyott telekhez. Egye fene, mondom, s egy szemeteszsákkal felszerelkezve visszamegyek. Tíz perc alatt megtöltöm a zsákot, s sóhajtva konstatálom: hát egy zsák kevés lesz! Nem baj, majd kicsinyenként.

A bágyadt, fáradt felnőttek kérdően, némán néznek rám, a hazatérő diákok pedig fejüket elfordítva folytatják az életbevágó cseteléseket az öt lépessel előttük menő társaikkal.

Másnap már alig vártam, hogy vége legyen a tanításnak, s az aznapi adag szemetemet összeszedhessem. A telekhez érve azonban megdöbbentem: eltűnt a szemét! Mint jóllakott kismalacok, úgy sorakoztak a megpúpozott szemeteszsákok az én tegnap megszedett zsákom mellett.

Környezetvédelem? Ma már nem legyintek. Most már tudom, hogy ebben a folyton kavargó, őrjöngő világban is van remény egy szebb, tisztább, emberségesebb környezet kialakítására.