Eszter (17 éves) pályaműve
„Fontos tehát a közös munka, hiszen ahogy mi tanulhatunk szüleink, nagyszüleink generációjától, úgy bizonyos dolgokban ők is tanulhatnak tőlünk.”
Napjaink egyik szó szerint legégetőbb problémája a globális klímaváltozásnak nevezett jelenség. Mivel már a 18. század második felétől, tehát az első ipari forradalomtól kezdve jelen van ez a kérdés a világunkban, elgondolkodtató, vajon miért hunyunk szemet felette több mint két évszázada.
Erre a válasz véleményem szerint az emberek általános hozzáállásában keresendő. Saját környezetemben is azt tapasztalom, hogy a felnőttek, tipikusan a felelősségteljes jelzővel illetve, úgy tesznek, mintha semmi gond nem lenne. Vagy ha van is gond, az már nem az ő dolguk, a kormánynak kell megoldani, ők amúgy se tehetnek semmit. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben lerázzák magukról a felelősséget. Természetesen, a félreértést elkerülendő, nem minden felnőtt ilyen. A nagymamám például 78 évesen saját készítésű függönyzacskóival jár a piacra bevásárolni. És vannak olyanok is, akik vászontáskákat varrnak, szelektíven gyűjtik a hulladékot, és a saját környezetükben is próbálnak mindenkit erre sarkallni. De sajnos nem ők a többség. A többség ugyanis hiába sopánkodik a bolygó szerencsétlen sorsa felett, attól még ugyanúgy veszi a műanyag zacskót, fél métert se tesz meg autó nélkül, és sajnos a gyerekeinek is azt közvetíti, hogy ez így természetes. Mint azt tudjuk, a gyereket legjobban a saját szülei befolyásolják, így esélyes, hogy ő is hasonlóképpen fogja megkezdeni önálló életét a jövőben. Ez természetesen ennél bonyolultabb, hiszen a tanárok is tudnak hatni a fiatalságra. Azonban sajnos olyan sok lexikális tudást kell átadniuk, hogy egyszerűen nincs idejük ehhez hasonló, fontos dolgokról beszélni. Még szerencse, hogy a mi generációnk jó része kritikusan gondolkodik és felismeri a problémákat.
Fontos tehát a közös munka, hiszen ahogy mi tanulhatunk szüleink, nagyszüleink generációjától, úgy bizonyos dolgokban ők is tanulhatnak tőlünk. Nem kell természetesen nagy dolgokra gondolni, lehet közösen megszervezni a hulladék szelektálását, vászontáskát varrni, komposztálót készíteni, vagy csak egyszerűen beszélgetni erről a témáról.
De ez nem minden, amit tehetünk. Ha már felismertük a problémát, változtattunk az életmódunkon, akkor ideje, hogy másokat is rávegyünk, próbálják meg velünk együtt eloltani a metaforikus „égő házat”. Sosem szabad megelégednünk annyival, hogy a mi lelkiismeretünk klímaszempontból tiszta, mert sok ember él még rajtunk kívül a világon, ebben a komplex rendszerben, ahol mindenki a saját érdekeinek megfelelően próbálja befolyásolni az embereket. Ezektől az érdekektől eltérően azonban a Föld jövője mindenki számára fontos kell hogy legyen, hiszen hozzá vagyunk kötve. A Föld tud élni nélkülünk, de fordítva ez már nem mondható el.
A környezet nemcsak fákat, növényeket, állatokat és épületeket jelent, hanem embereket is. Mi, mindannyian, együtt vagyunk a jövő, nem csak a fiatalok, nem csak a felnőttek, és ha mi nem teszünk valamit a bolygónkért, akkor más se fog. Vállaljuk hát a felelősséget, ne rázzuk le magunkról egy percig se, hiszen senki sem túl kicsi vagy túl jelentéktelen ahhoz, hogy változást idézzen elő.
