Dóra (16) pályaműve

„Előzzük meg a betegséget!”

Sokszor hallhatjuk tapasztaltabb ismerősöktől, szüleinktől vagy nagyszüleinktől, hogy a megelőzés a fontos és az egészségünk az első. Vajon mit értenek ezalatt? Csak nekünk szeretnének jót?

Számos formája van a betegség megelőzésének, amiket mi nagyon félvállról veszünk, elhalasztunk, és csak legyintünk rájuk. A saját környezetemből is tudok ilyen példákat kiragadni.

Közeli hozzátartozómmal történt nem olyan régen, hogy vesekövet állapítottak meg nála. Sajnos műtétre is sor került, ami persze elkerülhető lett volna, ha több folyadékot fogyaszt. Rendkívül fontos mind fiatal-, mind időskorban, hogy elegendő folyadékot vigyünk be a szervezetbe. A víz nemcsak frissen tart, de hatással van a bőrre, a vérnyomásra, a hajra, és nem utolsósorban a fogyást is elősegíti. Tehát az elegendő folyadékfogyasztás megelőzheti többek között a magas vérnyomást, a hajhullást és a vesekövet is.

Most, hogy itt a jó idő és egyre többet süt a nap, már kevésbé, de a téli időszakban, amikor komor és szürke napokat élünk, még fontosabb a vitaminfogyasztás. Akár egy megfázást vagy az influenzát is elkerülhetjük, ha vitaminokkal felturbózzuk az immunrendszerünket, és ellenállóbbá tesszük azt. Sokféleképpen tudjuk a vitaminokat pótolni: gyümölcsök, zöldségek formájában, de sajnos ezek már nem elegendőek a szervezetünk számára, ezért egyéb vitaminkészítményeket is kell hogy fogyasszunk.

A vitaminokon túl az ásványi anyagok pótlására is nagy szükségünk van. Nem is gondolnánk, hogy mennyi mindenre van hatással például a szelén, a vas, a magnézium vagy akár a jód. Ezek csekély mennyisége is elegendő, hogy hatékonyak legyenek a szervezet alapvető működésében, viszont fontos, hogy olyan tápanyagokat vigyünk be a szervezetbe, amelyekben ezek megtalálhatóak, vagy megfelelő készítményekkel pótoljuk.

Mindezek előtt még a rendszeres testmozgás az, amivel elkerülhetjük a betegségeket. Persze csak akkor, ha például szabályosan csináljuk az adott mozdulatot, vagy melegen felöltözünk, ha futni szeretnénk hűvösebb időben. Manapság rengeteg olyan mozgásforma közül választhatunk, ami átmozgatja a testünket, kikapcsol és teljesen feltölt. Meg kell tudnunk találni azt, ami nekünk megfelel és ki tudjuk vele fejezni önmagunkat. Erre szokták mondani, hogy ép testben ép lélek. Ha olyan dolgokkal foglalkozunk, amit szeretünk, sokkal jobb lesz a közérzetünk. Ezáltal javulhat az ellenálló képességünk, és kevésbé leszünk fogékonyabbak a betegségekre.

Hihetetlenül szerencsésnek érzem magamat, hogy egy olyan családban nőttem fel, ami nagy figyelmet fordít az egészséges táplálkozásra és megfelelő mozgásra. Személy szerint kiskorom óta szerves részét képezi a mozgás az életemnek, ugyanis 5 éves korom óta rendszeresen és versenyszerűen táncolok, emellett röplabdázni is elkezdtem az általános iskolában. A sportolás mellett napi szinten fogyasztok zöldségeket és gyümölcsöket, amivel rengeteg rostot és ásványi anyagot juttatok a szervezetembe. Persze ezek mellett vitaminkészítmények szedése is beleivódott a mindennapjaimba. A folyadékfogyasztásra kitérve: naponta 3-4 liter vizet is megiszom, mert véleményem szerint rendkívül fontos a hidratáltság. Tudom, unalmas lehet a semleges ízű folyadékot inni egész nap, és én pont ezért szoktam bele gyümölcsöket tenni, hogy ezáltal vitaminokat is vigyek be a szervezetembe. Mindezeknek köszönhetően nagyon ritkán, évente egyszer-kétszer fázok meg vagy kapok el valami vírust, és azt is könnyedén átvészelem.

A fentieket összegezve szerintem nem nagy megerőltetés egy picit változtatni a mindennapi rutinunkon és betartani pár dolgot, ha ezáltal egészségesebb és teljesebb életet élhetünk.