Tekla (11) pályaműve

„Sokkal egyszerűbb lenne, ha életben tartanánk a méheket, azok pedig végeznék a dolgukat. „

Az egészséges élethez egészséges környezet kell, egy egészséges bolygó.

Nem szabad szennyezni a levegőt, a vizet és a talajt.

Sajnos az ember, ahol megjelent, ott nagyon sok helyen megváltoztatta a környezetet, ami állatok és növények kipusztulásával vagy a számuk lecsökkenésével járt.

Ezekből az egyik legrosszabb a fák számának csökkenése. A legnagyobb oxigénellátó élőlények a fák, tehát szükségünk van rájuk.

Ráadásul a fák és a környezetük sok vizet tudnak megtartani, amely ahhoz kell, hogy a Föld ne sivatagosodjon el. Ráadásul a fákban és a fák alatt sok más növény és állat megél.

Sajnos az erdők egyre csökkennek: kiirtják őket, helyettük növényeket termesztenek és állatokat legeltetnek, hogy élelmiszerrel lássák el az egyre nagyobb számú emberiséget.

A fák a hőmérsékletet is befolyásolják: az erdőkben nyáron sokkal hűvösebb van (nálunk, a szegedi Ligetben 4-5 fokkal is).

A vizekre is nagyon kellene vigyáznunk, mert víz nélkül sem bírjuk sokáig. A természetes vizeket nem szabad szennyezni, mert azzal elpusztítjuk a bennük lévő élőlényeket. Sajnos arról is lehet már olvasni, hogy a tengerek egyre savasodnak, amitől a bennük élő állatok és növények elpusztulnak.

A tengerekbe juthatnak veszélyes anyagok (kőolaj, sugárzó anyag stb.), amelyek a tengeri élőlényeket megbetegítik, sőt ha az emberek megeszik azokat, akkor őket is megbetegítik.

A Tisza mellett lakom, és tudom, hogy a ciánszennyezés mekkora kárt okozott benne: tonnaszámra pusztultak el a halak és más élőlények. De szerencsére a folyónk újraéledt. Nem biztos, hogy mindig ilyen szerencsések leszünk. Sőt, sok olyan faj sem volt szerencsés, amely már kihalt az emberi beavatkozások miatt. Ezek már soha nem lesznek a Földön. Ez szörnyű! Meg kell akadályozni további fajok elpusztulását!

Nagyon sok veszélyeztetett faj van. Ezek közé tartoznak a rovarok is, pedig ha azok eltűnnek, akkor a növényi beporzás is megszűnik. Állítólag Kínában már nincs annyi méhecske, amely a beporzáshoz kellene, így emberek kézzel végzik a beporzást. Sokkal egyszerűbb lenne, ha életben tartanánk a méheket, azok pedig végeznék a dolgukat.

A levegő szennyeződése kétféle módon hat az élőlényekre, így ránk is. Egyrészt belélegezve okoz megbetegedést, másrészt egyes anyagok (freonok) károsítják az ózonréteget. Ez a réteg azért fontos, mert körbeveszi a Földet, és megvédi sok ártalmas, a világűrből jövő sugárzástól. Ezek közé tartozik a túl sok napsugárzás is, mely a bőr megbetegedését okozhatja.

A bolygón nagyon sok helyen megváltozott az időjárás. A tudósok azt mondják, hogy minden év egyre melegebb. Ezért van az is, hogy a sarkkörön elkezdett olvadni a jég. Ettől a tengerek vízszintje megemelkedik, és bejut a szárazföldre. Ez olyan helyeken okoz gondot, ahol tengerparton laknak, de a jég elolvadásával eltűnhet az a világ, ahol a jegesmedvék és sok más élőlény él.

Ahol én lakom, ott egyre ritkább az eső, de ha van, akkor sokszor veszélyes viharok vannak. A hirtelen lehulló, nagy mennyiségű csapadék hömpölyög az utcákon, elöntve mindent. Azután jön a nagyon meleg időjárás, amikor meg nincs elég csapadék, és minden kiszárad. Már nyár végén elkezdenek sárgulni és lehullani a levelek, amelyek normálisan csak az őszi hidegekben hullanának le.

Sok országban a klímaváltozás veszélyes viharokat okoz, amelyekben az emberek nemcsak az otthonaikat, hanem életüket is veszthetik.

De az is megfigyelhető, hogy nálunk már nincs olyan négy évszak, ami régen volt: a tél enyhe (a kártevők nem pusztulnak el), nagyon kevés a hó, a tavasz rövid, nagyon gyorsan jön a meleg, és sokáig tart, még az eredetileg őszi hónapokban is jó meleg van. Nem minden növény tud ehhez alkalmazkodni (változnak a termesztett növények), de ez az időjárás az embereket és az állatokat is megviseli.

Szerintem nagyon fontos lenne, hogy ültessünk fákat, ezáltal nem száradna ki a talaj. A növények termesztését ún. mulcsozással kellene megoldani (az egyik ismerősöm is ezt csinálja), ettől egészséges lesz a talaj, és nem szárad ki.

Nagyon sok országban már nem jutnak egészséges vagy elegendő vízhez, és lehet, hogy elmennek más országokba lakni, ahol meg még többen lesznek. Az elhagyott sivatagos területek pedig csak nőnek.

Nekünk most még sok vizünk van, de nem szabad pazarolni, takarékoskodni kell vele! (A mi családunk a fürdés helyett csak tusol, fogmosáskor elzárjuk a csapot, víztakarékos wc-tartályt szerelt fel az apukám, esővízzel locsolunk).

De a víz felhasználására mindenkinek nagyon oda kellene figyelni! Még addig, amíg van!