Gergő (20) pályaműve

„A klímaváltozás például egy olyan probléma, amit nem szabadna halogatni, és akkor foglalkozni vele, mikor már késő.”

Napjaink egyik legnagyobb csatáját a környezetünkért vívjuk, aminek mindannyian részesei vagyunk. Rajtunk múlik, hogy teszünk-e azért, hogy egy zöldebb és tisztább világban éljünk, vagy pedig egy haldokló és sötét világ legyen az otthonunk és az otthona a következő generációknak.

Átlagemberként is rengeteget tehetünk környezetünkért, hogy tisztább és boldogabb életet élhessünk ezáltal. Nem igényel nagy erőfeszítést, pénzt, de még időt sem sokszor, csupán tudatos környezetbarát magatartást. Néhány példa, amiket jómagam is végzek mindennapjaim során: szelektív hulladékgyűjtés, takarékos víz- és áramhasználat, környezetem tisztán tartása, újrahasznosítható eszközök vásárlása. A szelektív hulladékgyűjtéssel tehetünk a legtöbbet a környezetünkért, ami azt jelenti, hogy az ételmaradékot, a palackokat, az üveget, a papírt, a műanyagot és a veszélyes hulladékokat egy külön helyen tároljuk, és ezeket az arra kijelölt konténerekbe dobjuk. A magam részéről a palackok kupakját is külön felhalmozom, ugyanis sok helyen adományként gyűjtik, és ezzel valaki másnak is segíthetek. A takarékos víz- és áramhasználat is csupán odafigyelés kérdése. Az értékes ivóvizet csak akkor folyassuk, amikor igazán szükségünk van rá. Az áramra ugyanez vonatkozik, elsősorban a villanyra gondolva, hogy csak akkor használjuk, amikor igazán szükséges. Ha viszont nem sajnálunk rá egy kis pénzt, érdemes LED-villanykörtékre váltani. A környezetünkre pedig mindig figyeljünk oda! Ne jelentsen problémát a legközelebbi szemetesig elsétálni és eldobni a hulladékot, amit termelünk. Az újrahasznosítható eszközök esetében vásároljunk újratölthető elemet, és echo zacskókat a műanyag helyett. Ezenkívül pedig, ha van lehetőségünk kerékpárt használni, akkor vegyük igénybe, mert nemcsak környezetünket, de egészségünket is védjük ezzel.

Távolabbról nézve – legyen szó iskoláról, községről vagy megyéről -, az emberek ösztönzése lenne az egyik elsődleges szempont. Rendezvények, előadások és természetvédelmi programok keretében buzdíthatjuk az embereket a környezetbarát életmódra és az együttműködésre. Ezenkívül fontos a szelektív hulladéklerakó helyek biztosítása, legyen szó intézményről vagy településről. Külön megemlíteném, hogy büszke vagyok iskolámra, ahol az épületen belül is vannak papírnak és műanyagnak való szemetesek. Továbbá nagy előrelépés lenne, ha minden településen elhelyeznének elektromos töltőállomásokat, ezzel is elősegítve az elektromos autók elterjedését. Véleményem szerint egy város számára az a legfontosabb, hogy a környezetét ne pusztítsa maga körül, hanem felhasználja, és ezzel színesebbé tegye a várost. Például park formájában.

Globális szinten is rengeteg lehetőség rejlik környezetünk megóvására. Gondolok itt elsősorban a hozzáállás változtatására. A klímaváltozás például egy olyan probléma, amit nem szabadna halogatni, és akkor foglalkozni vele, mikor már késő. Szélesebb körben is küzdeni kell a környezetszennyezés ellen, és támogatni azokat a terveket, amik környezetbarát módon valósulhatnak meg. Például a tiszta víz oltalmazása és a szennyező gyárak leváltása környezetbarátra. A Föld szenved ezektől a legjobban, és vele együtt minden lakója is. A rengeteg szemét miatt állatfajok kerülnek a kihalás szélére, és világszerte hatalmas erdőtüzek tombolnak. Igazán jelentős globális változtatások mégis ritkán történnek. Az elektromos autókat még előnyösebb helyzetbe lehetne hozni, ha az autópiacon versenyt alakítanának ki a cégek között, hogy a technológia gyorsabban fejlődjön, és minél előbb elérhető legyen mindenki számára. Ezenkívül fontos lenne a zöldenergia technológiájának fejlesztése, az echo boltok támogatása, és hogy a cégek újrahasznosítható eszközöket áruljanak. Végül, de nem utolsósorban pedig Földünk megtisztítása a szeméttől. Nem szeretnénk egy haldokló bolygót hátrahagyni, ahol mindennaposak a természeti katasztrófák, és kiszámíthatatlan az időjárás. A cél egy zöld és tiszta bolygó, ahol harmónia van. *Leonardo DiCaprio szavaival élve „Te vagy az utolsó reménye a Földnek.”