Lili (17) pályaműve

„Annyi mindennel lehet újítani az ételeket. Akár új fűszerekkel, köretekkel, vagy megismerkedni új alapanyagokkal is a világ minden tájáról.”

Napjainkban szerintem ez a téma, hogy egészséges táplálkozás, elég megosztó, már-már egyeseket untató téma. De mégis, ha nem veszünk róla tudomást, akkor megszűnik létezni? Szerintem nem! És hiszem, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül.

Erre egyik remek példa az internetes oldalakon olvasható posztok. Megannyi receptötlet és lehetőség az egészségesebb életre. Ezeket is van, aki elolvassa, kipróbálja, és ezáltal jobb lesz vele az élet, akár teljesen megváltoztatja azt. De persze van a másik oldala is, akit nem érdekel. Megfigyeltem már, hogy 2 fő csoportba rangsorolhatók ilyen szempontból az emberek. Akik odafigyelnek, hogy mit esznek, és akiket pedig hidegen hagy, hogy mit, akár egyre nagyobb kárt tesznek szervezetükben. Erre is remek megfigyelési példa, hogy 2 embertípus található, főleg a szociális médiában. Itt azokra gondolok, akik rendszeresen posztolnak az ételeikről vagy akár az életstílusukról. Míg az egyik az iskolában tanítható példa lenne, akár az egészséges ételek megtestesítője és annak az életmódnak a mintapéldája, nemcsak a megfelelő vitamin-, rost-, fehérjebevitellel, hanem a mozgással is, addig a másik, aki folyton gyorsétterembe jár, és az ott kapható, akár hamburgert vagy pizzát posztolja ki. Az ő életmódjukban a sport nem foglal el helyet, ezért is lesznek a jövőben egészségügyi problémáik ezeknek az embereknek. Persze vannak mindig kivételek, és esetünkben ez egy pozitív dolog.

Én is rengeteg mindent szoktam olvasni ezzel a témával kapcsolatban, és nagyon jó tippeket találtam, amiket nem is olyan nehéz betartani, de mégis hatásosak. Ilyen például, hogy naponta több alkalommal együnk kisebb adagokat. A másik, amit sok helyről hallottam már, hogy állítsunk fel egy rendszert, hogy mikor eszünk, és egy adott idő után este már ne együnk. Vagy akár, hogy az ásványi anyagokat és vitaminokat, vagyis a szervezet számára létfontosságú alapköveket természetes módon vigyük szervezetünkbe és ne mindenféle tabletta formájában.

Temérdek hasznos ötletet lehetne még sorolni akár napokig, de mégis nekem mindig ott motoszkál a fejemben a kérdés, és annyiszor megkaptam már én is, hogy:

Nem lehet mindig ilyen egészséges dolgokat enni!

Az tény, hogy néha kicsit unalmas, de annyi mindennel lehet újítani az ételeket. Akár új fűszerekkel, köretekkel, vagy megismerkedni új alapanyagokkal is a világ minden tájáról. Igaz, hogy szerintem belefér néha egy kis „bűnözés”. Vagyis eltérni a szokásostól. De tényleg szinte minden egészségtelen ételnek megvan a párja vagy a pótléka, ami szervezetünknek jó vagy éppen jobb egy kicsivel. Csak egy egyszerű példa, hogy a tejcsokoládé felváltható étcsokoládéra.

Az én példám is tökéletes erre. Pár hónappal ezelőtt végiggondoltam, és arra jutottam, hogy változtatni fogok az étkezésemen. Nem volt könnyű, de lemondtam a csokoládéról, a gyorsételekről, a cukros üdítőkről és szinte mindenről, ami káros és hizlaló lehet. Helyette több zöldséget és gyümölcsöt, természetesen húst is és rengeteg natúr, ízesítetlen tejterméket, például joghurtot ettem. Bevallom, nem volt könnyű az elején, de amint megláttam a változást, már nem bántam meg. 5 kilót fogytam szimplán ezzel az önuralommal, vagyis visszafogtam az evésem, és megválogattam, hogy mit eszem és mit nem. Sajnos én sem vagyok tökéletes, és 3 hónapot bírtam ki így, majd éreztem a késztetést, és én is engedtem egy kis csokinak.

Összességében szerintem fontos a tudatos táplálkozás. Nekem bárki mondhat bármit, én meg fogom válogatni, hogy mit eszek és mit nem, és akit csak tudok, erre buzdítok, hogy kövesse az én példám egy tudatosabb és egészségesebb élet felé.