Panna (17) Pályaműve

„Nyerj egy egész stresszmentes hetet az M&E márka jóvoltából!”

Kedves Követőim!

Képzeljétek el, hogy az M&E (ME=mentális egészség) nevű márka nagykövete lettem, és kötelességemnek érzem, hogy beszéljek nektek róla. Akik régóta követnek, azok tudják, hogy mindig olyan márkákkal dolgozom együtt, melyeknek fontos szerepük van az életünkben, és az M&E a legjobb példa erre, hiszen mentális egészség nélkül mindenki nehezen boldogul. A mentális egészség magas árkategóriába tartozik, így sajnos kevés ember birtokában áll eddig, de szeretném, hogy minél több emberhez eljusson a világon.

Engedjétek meg, hogy röviden bemutassam a márkát és azt, hogy miért tartom olyan fontosnak, hogy ti is megismerjétek és hozzájussatok minél hamarabb. Az egészség szóról általában a testi, biológiai egészség jut mindannyiunk eszébe, viszont többféle egészség létezik. A biológiai egészség mellett létezik emocionális, szociális, lelki és mentális egészség is. Tudtátok? Ami pedig még érdekesebb, hogy ezek legtöbbször összefüggésben állnak egymással, egyikük hiánya okozhat problémákat a másik kategóriában is. Például egy testi megbetegedés súlyos lelki problémákat okozhat, a lelki teher pedig kihatással lehet a mentális egészségre, tehát arra, hogy milyen módon gondolkodunk adott témákban, például önmagunkról. Ugyanez fordítva is igaz, lelki problémák testi tüneteket is okozhatnak, sokaknál gyomorgörcsöt, hányingert, izomfájdalmakat és még sok mást.

Ha a lelki vagy mentális egészségünk nincs rendben, az bizony igencsak megnehezítheti a mindennapjainkat. Sajnos számos mentális betegség létezik, ezek közül a legismertebbek a depresszió és a szorongás. Ami a gyógyulást illeti, a megnehezítő körülmény az, hogy sokszor a kiváltó okot sem tudják megnevezni a személyek, akik ezek ellen küzdenek. Habár a társadalom nagy részét érinti ez a probléma, véleményem szerint a kellő figyelmet még nem érdemelte ki, de az elmúlt években pozitív fejlődés figyelhető meg. Szerencsére egyre több helyen hallunk olyan fontos dolgokról, mint az önismeret, az önmagunkra szánt idő fontossága és a stresszkezelés.

Apropó stressz, öreg barátunk. Mindenki stresszel, tehát mindenkit érint a stresszkezelés, mindenkinek egyedi megoldásai vannak rá, és sok segítséget találunk az interneten is ezzel kapcsolatban. Van pozitív, negatív, egészséges és egészségtelen stressz is, számtalanszor óriási teher az életünkben, míg máskor tényleg öreg barátként segít át minket életünk meghatározó pillanataiban. Akár így, akár úgy, mindannyian álmodoztunk már róla, hogy ha csak egy rövid időre is, de elküldhetjük nyaralni egy kicsit, és nyugodtan élhetünk nélküle. Egy ilyen lehetőséget kínálok most nektek, egy NYEREMÉNYJÁTÉK keretein belül. Nyerj egy egész stresszmentes hetet az M&E márka jóvoltából! A játék feltételei a következők: kövesd azt a napirendet, amit magadnak állítasz össze, és a nap végén elégedetten pipálhatod ki a listádat, jelöld meg 3 ismerősödet, és mondd el nekik, hogy miért szereted őket, és az utolsó feltétel, hogy nevess sokat. Szerintem… ebben a nyereményjátékban lesz a világon a legtöbb nyertes. Ezenkívül az év bármelyik napján a „Panna17” kuponkóddal 100%-os kedvezménnyel juthattok hozzá az M&E nagyszerű termékeihez, például önismerethez, illatgyertyákhoz, jógaórákhoz, kellemes délutáni sétákhoz vagy bármihez, ami boldoggá tesz titeket. Sok sikert a játékhoz és a mentális egészségetek fenntartásához!

#hirdetés #M&E #mindenkistresszel #nyereményjáték #szerintem #fiatalokegyegészségesebbjövőért

Annak ellenére, hogy itt egy fiktív posztról van szó, van néhány igazi Instagram-oldal, melyek segítenek a mentális betegségekkel küzdőknek, ezeket ajánlani tudom mindenkinek: ilyenek a „mélylevegőprojekt” és a „pszinapszis” nevű oldalak többek között. A közösségi média nagyban befolyásolja az életünket, ezért fontos, hogy alaposan válogassuk meg azt, hogy milyen oldalakat követünk. Amely oldalak negatív gondolatokat keltenek bennünk, azokat hanyagoljuk, és helyette keressünk inspiráló, megnyugtató alternatívákat. Amellett, hogy a saját mentális és lelki egészségünket ápoljuk, figyeljünk a környezetünkben élőkre is, ha szükségét látjuk, merjünk segítséget kérni, akár szakemberektől is. Remélem, hogy a jövőben még több figyelmet kap majd ez a téma és az iskolákban is előkerül, hiszen rengetegen küszködnek lelki gondokkal, csak nem mernek beszélni róla, vagy nincs kivel megbeszélniük. Vegyünk részt minél többen az általam említett nyereményjátékban, és legyünk nyertesek mindannyian, egy egészségesebb jövő érdekében!